Könyvajánló Csomborné Predács Katalintól
Virginie Grimaldi:
Merci, nagyik!
Julia, a harmincas évei elején járó pszichológus nehéz időszakon megy keresztül. Egy hirtelen ötlettől vezérelve feladja addigi életét, és állást vállal egy vidéki idősek otthonában. Mikor megérkezik új munkahelyére, kábé annyira hisz a boldogságban, mint a Mikulásban, és ami még rosszabb, már a beköltözése napján rádöbben, hogy egyáltalán nem rajong az idősekért. Ám ahogy telnek a napok, hetek, rájön, hogy az otthon lakóitól bizony sokat tanulhat. Pedig nehéz elképzelni, hogy visszatérhet az ember életkedve a tréfamester bácsik, álmodozó nénik és az összetört szívű kollégák között. Julia mégis kezdi úgy érezni, talán mégsem átok, hogy éppen itt kötött ki.
Ez a fanyar humorú francia regény olyanokról szól, akiknek van mit mesélniük az életről. No és olyanokról is, akiknek még meg kell írniuk a saját meséjüket. Felemelő, megható, vicces és emberséges. Igazi örömóda.
Október az idősek hónapja. Ezért ajánlom a francia írónő könyvét. Hangulatkeltőnek íme egy részlet a könyvből:
- Miért jár járókerettel?
Nos, mert tetszik, ad egyfajta stílust… Komolyan orvosi egyetemet kell végezni ahhoz, hogy ilyen kérdéseket tegyen föl valaki?
- Megrándult a derekam torna közben.
- Egy fitneszklubban?
- Nem. Egy idősotthonban.
Úgy néz rám, mintha agyvérzésem lenne.
…
- Nem túl nehéz idősekkel dolgozni?
- Nem annyira, mint hittem… Igaz, kicsit lehangoló, nyilván előrevetítjük a jövőnket. Nehéz megöregedni...ugyanakkor segít viszonyítani, és megtanít élvezni a jelent.
- ...kicsit megalázó olyanok között lenni, akik … azt hiszik, nekik már mindent szabad, és megállás nélkül panaszkodnak.
Alig két hónapja magam is többé-kevésbé ezeket az elveket vallottam. Ám, legnagyobb meglepetésemre, ahogy hallgattam őket ma is, az beindít bennem valami védelmező ösztönt: „Szállj le az öregeimről!” …
- A legrosszabbak nem az öregek. Hanem az idióták.
Azzal diadalmasan, emelt fővel kivonulok.
A járókeretemmel.
Julia, a harmincas évei elején járó pszichológus nehéz időszakon megy keresztül. Egy hirtelen ötlettől vezérelve feladja addigi életét, és állást vállal egy vidéki idősek otthonában. Mikor megérkezik új munkahelyére, kábé annyira hisz a boldogságban, mint a Mikulásban, és ami még rosszabb, már a beköltözése napján rádöbben, hogy egyáltalán nem rajong az idősekért. Ám ahogy telnek a napok, hetek, rájön, hogy az otthon lakóitól bizony sokat tanulhat. Pedig nehéz elképzelni, hogy visszatérhet az ember életkedve a tréfamester bácsik, álmodozó nénik és az összetört szívű kollégák között. Julia mégis kezdi úgy érezni, talán mégsem átok, hogy éppen itt kötött ki.
Ez a fanyar humorú francia regény olyanokról szól, akiknek van mit mesélniük az életről. No és olyanokról is, akiknek még meg kell írniuk a saját meséjüket. Felemelő, megható, vicces és emberséges. Igazi örömóda.
Október az idősek hónapja. Ezért ajánlom a francia írónő könyvét. Hangulatkeltőnek íme egy részlet a könyvből:
- Miért jár járókerettel?
Nos, mert tetszik, ad egyfajta stílust… Komolyan orvosi egyetemet kell végezni ahhoz, hogy ilyen kérdéseket tegyen föl valaki?
- Megrándult a derekam torna közben.
- Egy fitneszklubban?
- Nem. Egy idősotthonban.
Úgy néz rám, mintha agyvérzésem lenne.
…
- Nem túl nehéz idősekkel dolgozni?
- Nem annyira, mint hittem… Igaz, kicsit lehangoló, nyilván előrevetítjük a jövőnket. Nehéz megöregedni...ugyanakkor segít viszonyítani, és megtanít élvezni a jelent.
- ...kicsit megalázó olyanok között lenni, akik … azt hiszik, nekik már mindent szabad, és megállás nélkül panaszkodnak.
Alig két hónapja magam is többé-kevésbé ezeket az elveket vallottam. Ám, legnagyobb meglepetésemre, ahogy hallgattam őket ma is, az beindít bennem valami védelmező ösztönt: „Szállj le az öregeimről!” …
- A legrosszabbak nem az öregek. Hanem az idióták.
Azzal diadalmasan, emelt fővel kivonulok.
A járókeretemmel.